Tasnádi kirándulás

 

A „HATÁRTALANUL” elnevezésű pályázat keretén belül március 16. és 18. között szakiskolánk 18 tanulója 2 fő tanár kíséretében Tasnádra látogatott.  Testvérvárosunkban ugyancsak 18 diák és a helyi szakképző iskola pedagógusai várták nagy szeretettel a delegáció megérkezését. A színes programok biztosították a három napos tanulmányi kirándulás ideje alatt a jókedvet, a kikapcsolódást, a közös élményeket és az összekovácsolódást. A tartalmas időtöltés helyszínéül szolgált többek között a Tasnádi Helytörténeti Múzeum, a nagykárolyi Károlyi Kastély, az érmindszenti Ady Ház vagy a sződemeteri Kölcsey Múzeum és református templom is, ahol a társaság elénekelte Nemzeti Imádságunkat és koszorút helyezett el Himnuszunk költője, Kölcsey Ferenc bronzszobránál. A Tasnádon töltött napok nem telhettek el szakmai és iskolai programok nélkül. Az osztrák tulajdonban lévő SFL gyárban például munka közben figyelhették meg a fémszerkezet-lakatos tanulókat a kirándulók. Szociális gondozó-és ápoló lányaink pedig a helyi Idősek Otthonában tettek látogatást. Az ismerkedésben és barátkozásban a sportvetélkedők, tánctanulás, bográcsolás, bowlingozás, zenés aerobic, kreatív kézműves műhely segítették a közös nyelvet beszélő két ország fiataljait.

Április elején nagy szeretettel várjuk vissza Nagykállóba kedves Barátainkat!

Pótorné Sőrés Ágnes

közismereti mk. vez.