Recsk2020 2020-10-31T13:05:02+00:00

Recsk – Megemlékezés a magyar Gulágon

  1. 10. 22.

„Ne csak őrizd, gyűlöld is!”

Iskolánk örömmel fogadta a jó hírt, hogy a Rákóczi Szövetség Rendhagyó Diákutaztatási Programja a benyújtott pályázatunkat elfogadta. A Nemzeti Összetartozás Évében különösen fontos volt számunkra, hogy tanulóink ne csak iskolai keretek között szerezzenek történelmi ismereteket. Ehhez nyújtott nagy segítséget az elnyert támogatás.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit intézményünk diákjai méltó módon idézték fel az utazásunk előtti napon, megteremtve így azt a lelki és ismeretbeli ráhangolódást, amely lehetővé tette a választott helyszín megfelelő megismerését. Igaz, a recski kényszermunkatábort 1953-ban felszámolták, de sokan a rabok közül börtönbe vagy megfigyelés alá kerültek. Ezért a tábor teljes megsemmisítése mégsem sikerült, hiszen a túlélők fájó emlékeinek köszönhetően egy részét újjáépítették. Ezt a helyszínt választottuk mi úticélul, ugyanis hozzánk elég messze van, és ezért megközelítése is nehézkes. Továbbá szempont volt még az is, hogy ilyen emlékhelyen iskolánk még nem járt.

Az utazás előtt a feladatokat felosztva gyűjtöttük az információkat, az egyéni visszaemlékezéseket, a fényképeket a táborról és egykori lakóiról. Mivel a tanulók már rendelkeztek előzetes ismerettel a II. világháborút követő időszakról, ezért a meglévőket egészítettük ki a megfelelő mértékben. Szükséges volt -többek között- a politikai okból való letartóztatás, a GULÁG eredete, az AVH szervezete, a kényszermunka és a kitelepítés fogalmának pontosítása is.

A tanulók kiválasztása tanulmányi és közösségi munka alapján történt. Az indulás reggelén, 2020. 10. 22-én, csütörtökön, 17 izgatott diák és két kísérőtanár várakozott az autóbuszra. A boldog izgatottságot némileg az is fokozta, hogy az iskolától bőséges úticsomagot is kaptunk a honismereti kirándulásra, az intézmény vezetője pedig zsebkendővel integetett utánunk szerencsés utat kívánva.

Csodálatos napsütésben érkeztünk a Mátra hegység térségébe, és az alföldi emberek elragadtatásával gyönyörködtünk az őszi tájban. Örömünk a munkatábor területére lépve azonban elhagyott bennünket. Megrendülten álltunk meg az emlékmű előtt, és helyeztük el kegyeletünk jeléül koszorúnkat. Mivel közeledik halottak napja, ezért mécsest is gyújtottunk az elhunytak emlékére. Néma főhajtásunkra az őrtorony még most is fenyegető árnyéka vetült.

A kiállítás megtekintése következett, mely előtt részletes tárlatvezetést kaptunk. Megtudtuk, hogy jelenleg egy barakk áll, de tervezik az összes – nyolc – barakk felépítését, azaz a tábor teljes helyreállítását. A tárlat helyiségei átfogó képet nyújtottak a politikai rendőrség felépítéséről, valamint Recskről és a kényszermunkatábor működéséről. Felkavaró érzés volt a megmaradt tárgyak látványa: talicska, követhordó saroglya, kezdetleges szerszámok, stb. Az őr megjelenítése pedig félelmetesen érzékeltette a rabok kiszolgáltatottságát.

Egy „felderítő” tárgy volt csak: az a fából faragott géppuska, amelynek köszönhetően sikerült néhány embernek megszöknie. Sajnos, egy kivételével mindet elfogták, de az az egy a Szabad Európa Rádióban felolvashatta közel 600 rabtársa nevét. Így tudták meg sokan a hozzátartozók közül, hogy az eltűnt családtag még él.

Az egykori barakk látványa még messziről is döbbenetes. Pajta vagy istálló látszatát kelti, nem pedig több száz ember „lakóhelyét”. Körbejárva a fekvőhelyeket, szinte tapintani lehetett a gyerekek megrendültségét: nem akartak hinni a szemüknek, ilyen nincs, mondták. Az egyébként gyönyörű tájat most elfedte az itt történt események rettenete. Halkan mondtuk el a még közösen gyűjtött adatokat és eseményeket. Mivel pedig Faludy György költő is itt raboskodott, felolvastuk Búcsú Recsktől c. versét.

„Zárószót kértek tőlem?

De mondjátok, mely titkot hoztam magammal Recskről, amelyet ti nem tudtok?
Én nem szólhatok másként, csak a magam nevében:
tegyetek tanúságot, ha igazat beszéltem!”

 

Néma csendben tértünk vissza az autóbuszhoz. Éreztük mindannyian, hogy 1956 megünneplése számunkra nem történhetet volna méltóbb helyen és méltóbb módon sem.

Köszönet érte a Rákóczi Szövetségnek.

Sirok és Eger

Szerettük volna kissé oldani a felgyűlt érzelmeket, ezért levezetésként is, történelmünk egy korábbi, sok dicső emléket őrző múltjába tértünk vissza. Sirok és Eger várainak a megtekintése erősítette mindannyiunk hazaszeretetét és nemzeti büszkeségünket. Bár Sirok vára többször cserélt gazdát, az idő mégsem fogott ki rajta: annak a kornak őrzi az emlékét, amelyben sok magyar vitéz született. A tanulók önfeledten élték át az egykori várvédők szerepét.

Eger- az örökké fényes csillag hazánk égboltján. Hogy ezt ismét megérezzük, elég egy séta a történelmi helyszínen.

„Aki többre becsüli a bőrét, mint a nemzet jövendőjét, nyitva még a kapu. Nekem férfiak kellenek. Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl.”

Dobó István várkapitány szavai a recski foglyokra is igazak: bátrak és kitartóak voltak, kibírták és példát is mutattak nekünk, az utókornak, úgy, ahogy Ady Endre is fogalmaz:

„S megint élek, kiáltok másért:
Ember az embertelenségben.”

A titoktartási nyilatkozat, amit a szabaduló foglyokkal írattak alá, nem sikerült.

„Hallgatsz a sírig, vagy te kerülsz a sírba.”

A fordítottja vált valóra: azok kerültek a megvetés sírjába, akik annyira igyekeztek a nyomokat eltűntetni. A rabok pedig túlélték saját sírjukat.

2020.október 22.

Képzések

Kapcsolat

4320 Nagykálló, Kossuth út 8.

Phone: +36 42 263 435

Web: Kallay

Legutóbbi bejegyzések