Palyavalastasinap2020 2020-10-31T17:20:56+00:00

PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP

Intézményünk 2020. szeptember 28-án a fent megnevezett GINOP pályázat záró programjaként pályaorientációs napot szervezett a kistérség általános iskolák tanulóinak. A program célja: a 2020/2021-ben induló képzési program bemutatása, az intézményben folyó szakmai munka megismertetése műhelyfoglalkozásokon keresztül.

A pályaorientációs napról meghívót küldtünk ki az általános iskolák vezetőinek, amelyben tájékoztattuk őket a lehetőségről. A fennálló vírushelyzet miatt több intézmény jelezte, hogy személyesen nem tud részt venni a rendezvényen, így online módon továbbítottuk iskolánk szakmai tájékoztató anyagát és bemutató kisfilmjét.

Az előzetes tervező munkánk során a munkacsoportunk fontosnak tartotta olyan kiscsoportos alkotóműhelyek létrehozását, melyekben a résztvevő általános iskolások kibontakoztathatták szakmai alapkészségeiket, és megtapasztalhatták, mely szakma áll legközelebb tehetségükhöz, személyiségükhöz. Az intézményünkben folyó képzéseket gyakorlati feladatokon keresztül igyekeztünk bemutatni.

Pályaorientációs napunk kezdetén Péter István, intézményvezető úr köszöntötte a vendégeinket, majd a Diákönkormányzatot képviselő tanulók 6 fős csoportokban vezették körbe az érdeklődőket a tanműhelyekben, szaktantermekben. Az elkészített beosztás szerint a diákok részt vehettek a GÉMTECH Akadémia Kft bemutatóján, valamint az iskola gépész oktatói prezentáción keresztül is bemutatták a hegesztés technikáit, és közben a vállalkozó szelleműek kipróbálhatták az ívhegesztés alapjait, természetesen teljes egyéni és kollektív védőfelszerelésben, oktatói felügyelet mellett. A hegesztő szimulátor foglalkozáson iskolánk diákja bemutatta, hogy 3-féle eljárással hogyan lehet alkalmazni a hegesztési folyamatokat különböző munkadarabokon. A szimulátor figyelte a tanuló kéztartását, a pozicíók helyes tartását, és végül kiértékelte az elvégzett folyamatot.

Az érdeklődő diákok az eladó-szociális teremben ajándékot csomagolhattak, az idősgondozás fontosságáról beszélgettek, a pincér-szakács kabinetben palacsintát készíthettek, a megterített asztalnál rendelhettek: Iskolánk pincér tanulói bemutatták a szakszerű felszolgálást, a kőműves tanműhelyben megnézhették, hogyan lehet szép lábazati burkolatot készíteni, majd  kipróbálhatták a szintező műszert

A diákok és kisérőik visszajelzése alapján a Pályaorientációs nap sikeresnek mondható.

A pályaorientációs csoport oktatói igyekeztek minden szakmába betekintés nyújtani az érdeklődő diákok és a kísérő pedagógusok számára.

Az intézmény vezetősége biztosította a biztonságos előírásoknak megfelelő eljárásrend betartását: maszk kötelező használata, kézfertőtlenítés, kis csoportos bemutatók.

Képzések

Kapcsolat

4320 Nagykálló, Kossuth út 8.

Phone: +36 42 263 435

Web: Kallay

Legutóbbi bejegyzések