A KÖLTÉSZET NAPJA

ÁPRILIS 11.

„S ha a Lehetetlent nem tudtuk lebírni,
Volt egy szent szándékunk: gyönyörűket írni.”

József Attila (1905-1937)

Ady Endre ezzel a kijelentéssel zárja barátjához, Móricz Zsigmondhoz írt verses levelét.

A szent szándék megvalósult, olyannyira, hogy a költeményeket ünnepeljük is: minden év április 11-én, méltó módon egy költő, József Attila (1905) születésnapján.

A legelső megemlékezés 1956 nyarán, az ünnepi könyvhéten történt. 1964-ben kötötték össze az eseményt a költő születésnapjával. Azóta tehát ez a jeles nap a magyar költészet napja, amelyet mindenhol megünnepelnek a világon, ahol magyarok élnek.

Tavaszi ünnep ez, tavaszváró, a kikeletet siettető várakozás. Várakozás a jó időre, a megújulásra, a meleg napsütésre. És most, nagyhéten, mikor e sorokat írom, Krisztus kereszthalálára és feltámadására készülve, várakozás a megbocsátásra is. A remény beteljesülésére, a hit megvalósulására, arra, hogy van megváltás és van örök éle.

Húsvét előtt című versében ezt így fogalmazta meg Babits Mihály:

„Szóljanak a harangok,
szóljon allelujja!
Mire jön uj március,
viruljunk ki ujra!…

 Egyik rész a munkára,
másik temetésre,
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!”

Igen, reményeink szerint elfelejtjük majd egyszer ezt a világjárványt is. És addig?

Addig is tenni kell a dolgunkat, és jó lenne több verset olvasni. Úgy talán könnyebb lenne ez a helyzet is, mint minden más.  Hiszen nincs olyan életérzés, amely ne szerepelne verseinkben.

A költészet napja alkalmából, rendes körülmények között, iskolánkban szavalóversenyt tartottunk volna. Tekintettel a körülményekre, most azt kérem, hogy április 11-én idézze fel mindenki azt a verset, mert biztosan van ilyen, ami a legkedvesebb, a legszebb a számára. (Aki teheti, az pedig küldje el a Krétában nekem.) Meglátjátok, milyen jó érzés elmerülni egy gyönyörű alkotás képeiben és üzeneteiben!

Néhány éve, egy irodalmi konferencia keretében, ismertették azt a 12 magyar verset, amelyek az olvasók szavazati alapján a legszebbek.

Íme, a 12 legszebb magyar vers:
1.    Petőfi Sándor – Szeptember végén
2.    Pilinszky János – Apokrif
3.    Arany János – Szondi két apródja
4.    Babits Mihály – Esti kérdés
5.    Radnóti Miklós – Levél a hitveshez
6.    Kosztolányi Dezső – Hajnali részegség
7.    Nagy László – Ki viszi át a Szerelmet
8.    Ady Endre – Kocsi-út az éjszakában
9.    Berzsenyi Dániel – A közelítő tél
10.  Vörösmarty Mihály – A vén cigány
11.  József Attila – Eszmélet
12.  Weöres Sándor – Valse triste (Szomorú keringő)
Válogassatok bátran ebből a gyűjteményből is, és hallgassátok meg a legszebbek közül az elsőt, a legeslegszebbet, színművészek –Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre- előadásában:

Arany János egyik művében őszinte ragaszkodással vigasztalónak nevezi a költészetet:

„Mi a tűzhely rideg háznak,
Mi a fészek kis madárnak,
Mi a harmat szomju gyepre,
Mi a balzsam égő sebre;
Mi a lámpa sötét éjben,
Mi az árnyék forró délben,…
S mire nincs szó, nincsen képzet:
Az vagy nekem, oh költészet!”

És mi a költészet nektek, kedves Diákok?

Tananyag, házi feladat, elemzendő mű? Bízom benne, hogy nem „csak” az. Hanem attól sokkal több. Szeretném hinni, hogy az életetek része: vigasz a bajban, társ a magányban, fokozója a vidámságnak, szerelmi vallomáshoz ötlet, köszöntő ünnepekre, hagyományok folytatója, és természetesen még sok más.

Olvassátok és szeressétek a verseket, mert olyanok – ahogy a népi bölcsesség is tartja-, mint a nevetés: lehet élni nélküle, de minek.

2021. 03. 30.
Buczkó Ágnes
oktató